



Vasárnap rendezték a duó, és a leglátványosabb kategória döntőjét, mely magában foglalja az egyéni, páros és csapat versenyszámokat is. A végeredményt nem nehéz kitalálni: orosz, spanyol, ukrán. A délelőtti páros versenyben az oroszok megérdemelten győztek, hisz a tudásban hozzájuk legközelebb álló spanyol kettős apróbb szinkronitási hibákat követett el.
A délutáni combo döntőben, azonban fordult a kocka. A spanyolok egy magabiztos, és nagyon érdekes kőrt mutattak be, ismét lázadtak. Ezzel szemben az orosz előadást nem szájtátva, hanem megdöbbenve néztük, hisz rájöttünk, ők is tudnak hibázni, többször egy-egy hajszálnyival elcsúsztak, a kiemelések végét nem tartották meg úgy, ahogy azt tőlük megszoktuk. Ennek ellenére természetesen a végén nekik szólt a himnusz.
Nem ez volt a bírok egyetlen vitatható döntése. A magyar lányok egy csodálatos előadással kápráztatták el a tomboló közönséget, éltek a vízben, égett bennük a bizonyítási vágy. A hét legjobb hazai teljesítményével rukkoltak elő, a pontozók ezzel, és a hollandok hibáival nem törődve „csak” a kilencedik helyre sorolták őket, ám elkeseredésre nincs okuk, hisz egy alakuló csapatról van szó, melynek legfiatalabb tagja még csak tizenöt éves, míg a legidősebb is csak huszonkét esztendős. Nagy jövő áll előttük, és remélük, legközelebb ismét találkozhatunk velük (is).

