



Szombaton a szokottnál korábban kell magukra kapniuk a mezeket Tóth Norbertéknek, 15:45-kor dobják fel a labdát Kecskeméten. A mérkőzést a SportKlub élőben közvetíti.
A szezon második feléhez érve már kialakult mindenkiben egy kép az ellenfelekről, kirajzolódtak az erőviszonyok. A Panthershez hasonlóan Stojan Ivkovic csapata is 7 alkalommal szenvedett vereséget, ez is jelzi, közel azonos erőt képvisel a két gárda.
Wittmannék azonban a hétből ötször az elmúlt öt találkozón kaptak ki, a pechszériának pedig minden bizonnyal szívesen véget vetnének most szombaton hazai pályán. És – legalább szombatig – ne felejtsük, hogy Pécsett már bezsebeltek egy fényes diadalt! Most elérkezett a revans ideje, de fel kell kötni a nadrágot, erre figyelmeztet Csirke Ferenc is:
– Nehéz mérkőzésre számítok, a Kecskemét jobb csapat, mint ahogy azt a tabellán elfoglalt helye jelenleg mutatja. Minden posztra jut két minőségi játékosuk, ráadásul összeszokott, stabil társaság. – méltatta soros ellenfelünket a vezetőedző. – Mi a héten megpróbáltuk kijavítani azokat a hibákat, amik legutóbb felszínre kerültek. Szerencsére azt mondhatom, hogy jó edzéseink voltak, pörögtek a fiúk, mindenki a következő feladatra koncentrál. A kecskemétieknek van egy megszokott játéka, amit akkor tudunk ellensúlyozni, ha sok rotálással frissek maradunk és védekezésben csapatként tudunk helytállni. Nagyon jó, erős csapat a Kecskemét, és a hazai pálya is mellettük szól, egyszóval nehéz összecsapásra kell számítanunk.
Ugyan örömteli és bravúros, hogy jelenleg is a tabellán a 6. pozíciót foglalja el a Pécs, kihívásokkal teli tavasznak néznek elébe. Ahogy a kecskemétiek november óta tartó vereség sorozata is megtévesztő lehet, úgy azt hinni, hogy a hatodik helyről már nem csúszhat ki a PVSK a nyolcból, naivitás lenne. A Kecskemét hazai pályán nagy csapatoktól kapott ki, mint az Olaj és a Körmend. Idegenben Szombathelyen, Nyíregyházán és Jászberényben nem sikerült győzniük. Az elmúlt évekhez hasonlóan kiélezett a harc a legjobb nyolcba kerülésért, de a korábbiaktól eltérően, idén a 14. helyezett csapat otthonában sem mehet senki sem biztosra. Pécsett a Kecskemét nyert, itt az ideje a revansnak.
(pvsk-panthers.hu)

